Új év indul, melyben hozunk Nektek a megszokottakból is, de újdonságokkal is várunk benneteket már idei első, február 26-i Vállalkozói Csoport eseményünkön.
Amire az eddigiekhez hasonlóan most is számíthattok – persze a jó hangulaton kívül – az egy olyan vendég, akitől biztosan lesz mit tanulni.
Máté Krisztinát szinte nincs olyan, aki ne ismerné a tv-ből. Tudjuk róla, hogy egykor híradósként és műsorvezetőként kezdte pályáját, ma pedig már a magyar média egyik legbefolyásosabb szereplője. És nem csak a Forbes szerint, ahol így írnak róla:
„Kevesen vannak itthon, akiknek öt egymást követő évtizedben is volt nagy dobásuk a tévéképernyőn. Még kevesebben, akik a kamerák előtt és mögött is sikert sikerre halmoztak. Az viszont tényleg rendkívüli, hogy valaki ennyi szerepben tudjon helytállni, hogy riporterként, híradósként, kvízműsor vezetőként, manapság pedig producerként formálja a hazai tévéipart. Máté Krisztina ezekből mindent kipipált.”
A főműsoridő sikerlistáját vezető „Cápák között” producereként kérdezzük majd őt arról, hogy mit gondol, miben rejlik saját és az általa menedzselt műsorok sikere. Vállalkozóként biztosan Ti is lesz mit kérdezzetek tőle, hiszen a nevezett üzleti show-műsorban olyan vállalkozók mutatják be saját termékeiket, szolgáltatásaikat, akik álmuk megvalósítását a zsűrit alkotó komoly befektetők támogatásától remélik. Krisztina mindemellett – reméljük – mesél majd az évadok során náluk járt vállalkozók sikertörténeteiről és „bukásairól” is. Ezekből biztosan lesz olyan, ami önreflexióra késztet majd bennünket saját vállalkozásaink jelene, és persze jövőbeni fejlesztése kapcsán.
Új szokást szeretnénk teremteni azzal, hogy találkozónk fővendége előtt egy vállalkozó 10 percben, szóban mutassa be saját tevékenységét, szolgáltatásait vagy termékeit. Februári találkozónkon Gerlóczi Judit lesz az, akivel ilyen módon ismerkedhetünk meg a helyszínen. Judit – a Delta Produkció ügyvezetője – egy társadalmi probléma megoldását támogató színi előadásról beszél majd nekünk, mely valódi színészeken keresztül vállalkozik nem hétköznapi módon a kiégés témájának feldolgozására. A darabot, melyen keresztül juthatunk el a megoldásig Litkai Gergely írja, színészként pedig a darabban Ónodi Esztert láthatjuk.