Események betöltése

Már javában készülünk az Alapítvány Vállalkozói csoportjának következő rendezvényére, ahol hűen a hagyományokhoz, most is egy sikeres, és a maga nemében példaértékű vállalkozó nőt mutatunk be Nektek.

A nyári szünet előtti “szezonzáró” eseményen 2024. május 28-án azok, akik megtisztelnek minket jelenlétükkel, Magyarország egyik legismertebb személyes márkaépítés kutatójával, dr. László Mónikával (personal branding tanácsadó) találkozhatnak nálunk, aki többek között bevezet majd bennünket a nemrégiben megjelent második könyvének szakmai üzeneteibe is.

Fontos számunkra az is, hogy Ti is többet tudjatok meg egymásról, így most is játékos bevezetővel kezdjük a programot.

Végezetül beszélünk majd az Egyenlítő Alapítvány 2024. évi aktuális és második félévi programjairól és vendégeinknek arról is, hogy miért érdemes hozzánk és az Egyenlítő Alapítványhoz tagként csatlakozni.

Köszönjük a KPMG csapatának a helyszínt és a catering biztosítását, mellyel rendezvényünket támogatják.

A találkozó menete:
17:30 Érkezés, regisztráció
18:00 Köszöntő és nyitó előadás:
Horváth Kristóf, a KPMG fenntarthatósági és ESG menedzsere
18:20 Játékos bevezető – moderátor: Antóny Kornélia
18:30 Beszélgetés dr. László Mónikával – kérdező: Csatos Erika
19:15 Kérdezz- felelek
19:30 Kapcsolatépítés, büfé fogadás

Dátum: 2024.05.28., kedd
Időpont: 17:30-21:00
Helyszín: KPMG Székház (1134 Budapest, Váci út 31.; B terem)

***
A rendezvény az Egyenlítő Alapítvány támogatói tagjai számára díjmentesen látogatható. Ha nem vagy még támogató tagunk, de szeretnél részt venni az eseményen, vedd fel velünk a kapcsolatot az info@egyenlitoalapitvany.org címen.

dr. László Mónika
personal branding tanácsadó

A személyes márkaépítés egyik első hazai képviselője és népszerűsítője. Két évtizede dolgozik tanácsadóként, blogja (personalbranding.blog.hu) a terület megkerülhetetlen szakirodalma. 2015-ben jelent meg első könyve, Lehetsz kivételes – Az énmárkaépítés alapjai címmel. 2023 szeptemberében jelent meg második könyve Titkos hírnév – Személyes márkaépítés introvertáltként címmel. Ha épp nem ír, kutat, oktat, illetve cégeknek tart workshopokat a szakterületén belül felhalmozott ismeretekből.