
Szécsi Gabriella
Ügyvezető, BI-KA Logisztika KFT
Szécsi Gabriella több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a logisztika és
szállítmányozás területén. Pályafutását 2002-ben kezdte a BI-KA Logisztika Kft.-nél, ahol az
operatív igazgatói pozícióból lépett elő ügyvezetővé. Vezetése alatt a vállalat dinamikusan
fejlődött, árbevétele jelentősen növekedett, miközben megőrizte piacvezető pozícióját a
régióban.
Szakmai munkáját számos elismerés is igazolja: többek között elnyerte az „Év Fiatal
Menedzsere” címet, a „Legjobb Női Munkahely” díjat, 2023-ban az „Év női logisztikusa”
kitüntetést, valamint 2024-ben a Joint Venture Szövetség által a BI-KA Kft.-nek odaítélt
„Companies for the Future Award” díjat is. Gabriella szakmai sikerei mellett kiemelt figyelmet
fordít a női vezetők támogatására, az utánpótlás-nevelésre, valamint a fenntartható fejlődés
és az innováció gyakorlati megvalósítására a logisztikai szektorban.
Gabriella hisz abban, hogy a hosszú távú stratégiai gondolkodás, a tudásalapú
értékteremtés, valamint a vállalati együttműködéseken alapuló közösségépítés kulcsszerepet
játszanak a versenyképes gazdasági környezet fenntartásában.