Kurtán Klára

Inventus Intézet, Coach, tanácsadó

Kurtán Klára
Coach, HR tanácsadó, karrier-tanácsadó

20 év multinacionális HR vezetői tapasztalat után váltottam a segítői hivatás felé. Ma már coachként, HR szakértőként, karrier-tanácsadóként és mediátorként támogatom azokat, akik új irányt keresnek életükben vagy karrierjükben. Hiszem, hogy a sikeres váltáshoz nemcsak szakmai, hanem lelki felkészültség is szükséges – ezért a munkámban a belső erőforrások feltárását és a gyakorlati lépések kidolgozását egyaránt fontosnak tartom.

Több mint 1000 ügyfelet kísértem végig karrierváltáson, álláskeresésen, önismereti és fejlődési úton. Karrier-tanácsadó képzéseimen és coachképzéseimen is azt adom át, amit a gyakorlatban már sok száz embernél kipróbáltam. Az Egyenlítő Alapítvány és a Bét Orim közösség mentora vagyok, elkötelezetten támogatom a különböző nézőpontok közötti párbeszédet és együttműködést.

Vezetői coachként abban is segítem a vezetőket, hogy tudatosabban, magabiztosabban és emberközpontúbban vezessék csapataikat, fejlesztve ezzel saját vezetői készségeiket és a szervezeti kultúrát is.

Szakmai pályafutásom során 2019-ben elnyertem az „Év szervezetfejlesztője” díjat. Szervezetfejlesztési munkáimban mindig a közösségek építésére, a bizalom és együttműködés erősítésére törekszem.

A LinkedInen több mint 5000 követővel osztom meg tapasztalataimat karrierépítésről, személyes márkaépítésről, álláskeresésről és karrierváltásról. Korábban playback színészként is aktív voltam: hiszem, hogy a történetek meghallása és a kreatív önkifejezés kulcsfontosságú a személyes fejlődés útján.