Nézd vissza a Család és karrier | Működik együtt is? c. rendezvényünk előadásait, beszélgetéseit!

Az Egyenlítő Alapítvány partnerségre lépett az északi országok budapesti nagykövetségeivel, annak érdekében, hogy az északi országok családbarát gyakorlatait is megismerhessük. Azokban az országokban jóval több nő dolgozik, gyermekei születése után is. Tőlük is tanulhatunk, ahogy a saját magyar példaképeinktől is.

Első közös projektünk során, 2021.06.10-én egy interaktív online rendezvényen északi és hazai példákat, női élettörténeteket hallgathattunk meg, mely tapasztalatok remélhetőleg inspirálták és motiválták a közönséget.

A rendezvény nyitó előadását Annica Moore, az „Anyák az üzleti életben” egyesület ügyvezető igazgatója tartotta meg, aki Finnországból jelentkezett.

A rendezvény során Bombera Krisztina Katarina Szécsi Åsbrinkkel készített interjút, Svédország magyarországi nagykövetségének nagykövet helyettesével.

Az északi példák megismerése után 3 tehetséges és szakmájában elismert hazai nő élettörténetét ismerhettük meg Bombera Krisztina által vezetett kerekasztal-beszélgetés keretében.

Résztvevők:

– Kováts Adél, színész, a Radnóti Színház igazgatója
– Kovács Ágnes, az Eckes Granini Globális Marketing és Innovációs vezetője, a vezetőség tagja
– Heal Edina, az Egyenlítő Alapítvány alapítója és vezetője, a Google volt igazgatója